Kedves Barátaink!

 

Európán kívüli keresztények gyakran kérdezik: „Miért vagytok ti, európai keresztények olyan szégyenlősek és bizonytalanok?” E kérdést gyakran másvallásúak is felteszik, ahogy a zsidó származású Joseph Weiler, aki a nemzetközi és európai jog híres professzora.

Miért vagyunk olyan szégyenlősek, mikor oly sok dologra büszkék lehetnénk. Hiszen a kereszténység formálta Európát, készítette elő az utat a szolidaritás és a demokrácia felé. A kereszténység hívja fel a figyelmet a személyes és szerető Istenre, aki megbocsátást és gyógyítást, békét és szeretetet, az ellenség szeretetét is, hirdeti. Az Ő gazdagságának megismeréséhez nem lehet határt szabni.

És mégis oly sok ellenségeskedéssel kell szembesülnünk. A következő oldalon Joseph Weiler 2006. április 27-én, Bécsben tartott beszédének rövidített változatát olvashatják. Amennyiben szívesen elolvasnák a teljes beszédet is, írjanak nekünk egy rövid e-mailt (office@europe4christ.net)!

 

Az „Európa Krisztusért!” csapata

 

UI: Ne felejtsék: imádkozzuk naponta a Miatyánkot, hogy Európa újra keresztény értékeken alapulhasson. Kérjük Atyánkat, adjon nekünk önbizalmat és buzgóságot, hogy megoszthassuk Krisztust szomszédainkkal és ismerőseinkkel.

 

 

- * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * -

 

 

Laicizmus és krisztofóbia Európában

Joseph Weiler

 

Amikor Európa lakosságának fele Istenre és a kereszténységre hivatkozó alkotmányok hatálya alatt él, akkor nyilvánvaló, hogy az isteni hivatkozás kihagyása gúnyt űz az „Egység a sokszínűségben!” európai jelmondatból. Mert a mottó csak akkor teljesül, ha ez a sokszínűség nem tartalmazza Istent és a keresztényeket. Milyen sokszor kell még meggyőződnünk arról, hogy állami szimbólumok Istenre való hivatkozása nem semleges döntés kérdése. Nem semleges, mert egy világnézet mellett vagy ellen dönteni, már politikai döntésnek számít. Megkérdeztem Giscard urat , hogy milyen véleménye volt az Invocatio Dei illetve a keresztény hagyományok ügyében? Ő a közvetlen hivatkozással értett egyet. Azonban a konvent tagjai között nem volt konszenzus ez ügyben, pedig konszenzussal kellett dönteniük. De nem volt konszenzus. De akkor miért győzhetett a hivatkozás teljes elhagyása? Miért következik kizárás a működési hibából? Megkérdeztem Giscard urat (1), ha ő hívő, akkor nem vette be az Invocatio Dei-t (2), hiszen mondhatta volna, hogy konszenzus hiányban, nem hagyhatta ki. Miért győzhetett a franciák laicizmusa szemben a németek hitével az emberek és Isten előtti felelősségről; az írek meggyőződésével, miszerint minden hatalom a Szentháromságtól származik; és a lengyelek elegáns, mindkét gondolatot valló, megoldásával.

 

Van még egy ok, amiért a hivatkozás kimaradhatott az alkotmányból. Az európai laicizmus – az amerikai szekularizmussal ellentétben – nem pusztán Isten tagadása, hanem szinte már vallásos ellenségesség minden hitvilággal szemben. Európában pedig ezzel a kereszténységnek kell szembesülnie. Ezért mellőztem az óvatoskodást, és neveztem könyvemben ezt a jelenséget krisztofóbiának (3).

Egy másik, Európa „lelki” harcait mélyen érintő, komoly kérdés, hogy vajon kompromittálná-e Európa toleráns és multikulturális társadalmi képét az Istenre való alkotmányos hivatkozás? Mit éreznének az itt élő muzulmán lakosok? És a zsidók? Nem éreznék magukat kizárva vagy akár fenyegetve?

 

Mindezek mögött a tolerancia, a multikulturalizmus és az identitás fogalmának zavaros felfogása áll. A tolerancia nem egyszerűen egy társadalmi gyakorlat, hanem a lélek azon különleges képessége, hogy önmagával szembeszállva elfogadja azt, amit legszívesebben elutasítana.

 

Toleráns dolog azt mondani, hogy mivel én képtelen vagyok dönteni, ezért inkább mindent engedélyezzünk? Nem. A valódi tolerancia - amikor nagy lélekerővel megtagadjuk akaratunk másokra erőltetésének kényszerét - csakis bizonyos igazságok általános elfogadásával valósulhat meg. Hiszen a „minden megengedett” hozzáállás nem a másik iránti tisztelet, hanem épp ellenkezőleg: a megvetést fejezi ki! Hogyan tisztelhetem embertársam identitását, ha saját magamét nem tisztelem? A zsidók és muzulmánok, mint vallási kisebbség hogy érezhetnék jól magukat abban a társadalomban, ahonnan őket épp vallási identitásuk miatt zárják ki? Sokan épp a toleráns hagyományok miatt költöznek európai országokba, ahol eltérő vallási meggyőződésük ellenére is nyitott kapuk várják őket. Ha önmagamat nem tudom elismerni, a másikat sem tisztelhetem. Mindezért kellene a kereszténység lelki kincseit ünnepelnünk!

 

Amikor földrészünk keresztény múltjára gondolunk, mintha egyfajta fóbiával ill. feledékenységgel kellene szembenéznünk. Példaként itt van a Buttiglione-ügy (4). Amikor Rocco Buttiglionet a homoszexualitásról kérdezték, ő a következőt válaszolta: „Ha a személyes véleményemet kérdezi, én bűnnek tartom az ilyen kapcsolatokat. Ha azonban azt kérdezi, hogyan viselkedem majd Európa bel-és igazságügyi biztosaként; akkor azt mondhatom: Európa törvényei és alkotmánya szerint fogok eljárni.” Buttiglione nem is a helytelen, hanem a bűnös kifejezést használta, ami már vallási kategória; egy nem vallásos személy számára a bűn kifejezés pedig nem jelent semmit.

 

Ha Rocco Buttiglione esetleg zsidó származású lenne, először is, senki sem tette volna fel neki ezt a kérdést. Másodszor, ha még is megkérdezik, és ugyanígy válaszolna, akkor ezt egy példaértékű válaszként tartanánk számon: mint egy a hagyományaihoz szorosan kötődő (amit a multikulturális társadalom is elismer) és az alkotmányához lojális ember válaszát. Egy ilyen válasz után keresztényként mégis kitaszítottnak érezhetjük magunkat. Ez egy sokatmondó eset.

 

 

1 Valerie Giscard d’Estaing az európai alkotmány kidolgozásáért felelős Európai Konvent elnöke volt.

2 Lat. „Istent szólítani”. Az európai alkotmány kidolgozása során egyesek Isten közvetlen megemlítése mellett érveltek, míg mások az európai történelem keresztény gyökereire kívántak hivatkozni. Mindkét javaslatot elutasították, azzal a hamis magyarázattal, hogy ez tapintatlan lenne a nem vallásosak ill. a másvallásúakra nézve.

3 Keresztényfóbia/ krisztofóbia: Irracionális gyűlölet a keresztényekkel, a kereszténységgel vagy a keresztény meggyőződéssel szemben. Szitkozódáshoz, gyűlölködő cselekedetekhez és a keresztények diszkriminációjához, illetve a „társadalmi halál” állapotához vezet. (II. János Pál pápa, Lourdes, 1983).

4 Rocco Buttiglione-t az olasz kormány jelölte az Európai Bizottság 2004-2009 közötti ciklus olasz biztosának. Az Európai Parlament előtti meghallgatása után keresztény meggyőződései miatt vissza kellett lépnie.